Doctor Strange és a Fakabátok - Az áruló pengéje

Sebastien De Castell könyvei gyakran elém kerülnek a bookdepositorys szörfözéseim során, az évelejétől kezdve pedig, amikor a Fumax bejelentette, hogy ők fogják magyarul kiadni De Castell könyveit még nehezebb volt elkerülnöm Az áruló pengéjét, mert még jobban rám szakadt a marketing. De erős voltam és sokáig ellenálltam! Azért kezdett így messziről egy érdekes viszony kialakulni köztem és a könyv között. Először is felcsigázta a fantáziámat az, hogy az író tanult vívást és a tudását belevitte a regényébe; azaz nagyon realista kardpárbajokat várhatunk a könyvben. Ez egy epikus fantasynél már egy jó ajánlólevél, szerintem. Aztán valamiért elkezdett amnéziám lenni a könyvvel kapcsolatban, ami alatt azt kell érteni, hogy nem emlékeztem se az író nevére, se a címére, csak következetesen a könyv borítójára. Ebből lett az, hogy egy sci-fi sörözés alkalmával Fummie megfejtette, hogy a "piros köpenyes pasi" a borítón, akire én gondolok, az a Doctor Strange. Később, amikor a sorozat címére akartam utalni egy molyos hozzászólás alkalmával Fakabátosoknak neveztem magamban az Öregkabátosokat. Ilyen már nincs, jobb helyre tenni magamban a dolgokat: végül ezért olvastam el Az áruló pengéjét.

Tartalom:

"A király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!
Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!
Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső ígéretüket, és utolsó küldetésükként leleplezzék a cselszövést és megmentsék a lány életét, újra egyesíteniük kell az Öregkabátosokat. Ebben a harcban kizárólag legendás kabátjukra és kardjukra támaszkodhatnak: a nemesek zsarnokká, a lovagok haramiákká lettek, ők pedig egyedül az árulók pengéjében bízhatnak."

Forrás: Moly

Az első oldal alapján nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem fog-e tetszeni. És igazából az utolsó oldal után is így éreztem. Pedig jó alapokra építkezett De Castell.

Eleve nagyon érdekesnek ígérkezik a főhős, Falcio Val Mond karaktere. Számomra ő tipikusan az a hős, aki végtelenségig ragaszkodik saját idealista világképéhez és a régi eszmékhez, és amennyire lehetséges eszerint éli életét is. Ezzel Falcio egyfajta erkölcsi példaképpé emelkedik és egy ilyen hős szinte kötelező is egy epikus fantasyben. Viszont egy ennél sokkal érdekesebb dolgot bont ki az író az Öregkabátoson keresztül. Tristia egy anarchikus társadalom, ahol önjelölt uralkodók (a hercegek) önkényesen igazgatják a különböző város(államok)at. Falcio a múltja miatt nem épp a rendszer kegyeltje, ő és társai számtalan megpróbáltatás és igazságtalanság éri. A történet egyik nagy kérdése, hogy a főhős mikor roppan össze a világa súlya alatt, mikor érzi úgy, hogy nem érdemes tovább kiállnia eszméi mellett. Akadnak a könyvben olyan jelenetek, amelyek az Öregkabátos lelkét tárják fel az olvasó és maga a férfi előtt is; itt szembesül személyi tragédiájával és a gyermekkora óta dédelgetett eszményvilág bizonytalan alapjaival (pl. legemlékezetesebbek "lélekbúvárkodások" a táltosos jelenetekhez köthetőek). A karakter belső küzdelmeit még olvasmányosabbá teszi a narráció is, ahol ugyanis De Castell megbontja a hagyományos lineáris mesélést. Falcio jelenét és múltját szimultán, azaz egymás mellett haladva ismerjük meg, a főszereplő asszociáció mentén.

Falcio karaktere mellett kisebb dolog ugyan, de külön örültem annak, hogy a fantasy világ alapját ezúttal nem a kelta vagy a germán kultúrkör, hanem az új-latin adta. Kicsit egzotikus volt spanyol hangzású nevekkel találkozni, és néhol - persze amikor volt leíró rész - a szereplők öltözködésében is kicsit felfedezni ezt a kultúrát. Ami viszont még jobbá teszi az Öregkabátosok közegét az valóban a realista módon ábrázolt kardpárbajok. De Castell beavatja az olvasókat a kardforgatás technikáiba, megismerjük a különböző praktikákat és tanításokat, amelyek nélkül egy Öregkabátos semmit sem ér. Azonban ez a tudásanyag nem válik unalmassá, hisz ezek leírása közben az író az akcióról sem feledkezik meg.

Viszont hiába a sok kreatív ötlet és újítás, ha valamiért nem áll össze egy élvezhető regény ezekből. Mert sajnos Az áruló pengéje inkább volt számomra kevésbé élvezhető, mint élvezhető. A rövid molyos értékelésem óta sokat gondolkodok azon, miért érzek így. A történet? Nem, mert azt élveztem. Kicsit epizódikusnak tűnhet a már említett Falcio-féle visszaemlékezések miatt, máskor pedig nagyon drámai, színházi értelemben (pl. a kezdő jelenetet, amikor az Öregkabátosok az épp üzekedő lordjukat beszélik ki simán el tudnám képzelni egy szatíra vagy abszurd dráma nyitószíneként), de lényeg, van elég fordulatos a regény ahhoz, hogy ne tegyük le 20 oldala után. Viszont - személyes rigolyám - ennél többet várok egy könyvtől, és Az áruló pengéjében megvan az a potenciál, hogy többet adjon. Ott van például a már említett Falcio egy izgalmas sorssal, ami bőven elbírt volna egy mélyebb karakterizálást (arról nem is beszélve, hogy rajta kívül az összes szereplőnek kellett volna valami komplexitás). Aztán De Castell hiába építette Tristiát a fantasy műfajában viszonylag szokatlan alapokra, mégis azt érezni világán, hogy ad hoc jelleggel mutat meg belőle valamit. Nem érzem azt, hogy ténylegesen egy hihető birodalomról olvasnék, inkább díszletnek tűnik az egész.

Őszintén, a könyv tényleges befejezése után (ami most 15 nappal ezelőtt volt) nagyon vegyesek az érzéseim, még talán most sem tisztáztam le magamban, hogy miért is érzek így, de nagyjából a fentebb felsoroltak az okok. Viszont ennek ellenére is érdekel egy-két szereplő a következő részből (Knight's Shadow), csak még nem döntöttem el, hogy szeretném folytatni az Öregkabátosokat. A nyitókötet, Az áruló pengéje nálam 6-7 között mozog, de Falcio miatt legyünk jóindulatúak és érdemelje ki a könyv a 7/10-t. Nem rossz könyv, egyszer el lehet olvasni. Ha egy kardozós, A három muskétást idéző történetre vágysz akkor Sebastian De Castell a te embered.