Az emberiséget sokféleképpen lehet egyszerűen felosztani. Isabel Coixet, Penelope Fitzerald The Bookshop c. kisregényéne alapján készült filmjében így néznek ki a kategóriák: akik olvasnak, és akik nem. A történet főhőse, Florence (aki épp könyvesboltot készül nyitni egy olyan városkában, ahol nem olvasnak az emberek) pedig úgy érezheti, az olvasó emberek vannak kisebbségben. Persze ez nem töri le ambícióit, azért is létrehozza saját könyvesboltját. Elég sarkallatos lenne azt állítani a nemrég mozikba került Könyvesbolt a tengerpartonról, hogy egy kultúrmisszióról szól. A felszín alatt ennél jóval több húzódik.
Tartalom:
"Anglia, 1959. A különös nő, Florence (Emily Mortimer) könyvesboltot akar nyitni a festői tengerparti kisvárosban. A helyi előkelőségeknek nem tetszik ez az ötlet, és eleinte az angol felső középosztályhoz méltó udvariassággal, majd egyre kíméletlenebb módszerekkel igyekeznek megakadályozni Florence terveit. Az eltökélt nő nem törődik velük, és megnyitja a hangulatos boltot, ahová eleinte bátortalanul, majd egyre gyakrabban térnek be a városka lakói. A helység nagyasszonya, Violet Gamart (Patricia Clarkson) azonban nem adja fel, és még a parlamentig is elmegy a könyvesbolt elleni hadjáratában. Florence azonban nem várt szövetségre talál a város egyik elvonultan élő, különc lakójában, az ódon és kísérteties udvarházban lakó, megközelíthetetlen Edmund Brundishban (Bill Nighy)…"
Forrás: Port
A film felszínét a könyvszeretet adja. 1959-ben járunk, Florence ennek az időszaknak a nagy népszerűségnek örvendő vagy épp nagy port kavaró műveit próbálja népszerüsíteni. Megjelenik Ray Bradbury Fahrenheitje, a Marsbéli krónikái, de Vladimir Nabokov mai napig megosztó Lolitája is; ezenfelül pedig számtalan klasszikus is megjelenik, mint Oscar Wilde, Jane Austen vagy William Wordsworth. Könyvszeretőként otthonosan érezzük magunkat a történetben az ismerős könyveket látva. Sőt, a Florence által berendezett boltocska a számtalan polccal, képeslappal, és a csodaszép tenger, ami megkoronázza az egészet, mennyországgá teszi a könyvesboltot; idillinek hat, egy valóra vált álomnak - a könyvszerető nézőnek és Mrs. Greennek egyaránt.
Ebbe a tökéletes kis világba rondít bele a valóság Violet Gamart képében. Látszólag a könyvesbolt léte zavarja Gamartot és körét, és mindent meg is tesznek, hogy ellehetlenítsék Florence-t. A konflikus egyre inkább elmélyül, az eszközök is egyre durvábbak, de ennek ellenére a két fél közötti harc a lehető legbékésebben jelenik meg a vásznon. A különböző ultimátumok, odaszúrások és frappáns válaszok az angol nyelv nagyon indirekt kifejezéseiben rejtik, durvább inzultusok nem is hangzanak el egészen a film legvégéig. Az igazi háború nem is az emberek között, sokkal inkább az emberekben dúl. A számos közeli plán, vagy egy-egy személyt megjelenítő kép is ezt hivatott sugallni: Florence, majd a későbbiekben pártfogójává előlépő lány (Chritine) és a falu remetéje (Mr. Brundish) magukban dühöngnek a tehetlenség érzésétől, miközben a helybéliek mézes-mázós szavaikkal próbálják leplezni igazi szándékukat. És a mű ennyivel eléri, hogy bennünk is felkavarodjanak az érzések, mi is dühösek és tehetetlenek legyünk, mint Florence.
Mrs. Greenék és Gamarték közötti csendes háború látszólag a könyvesbolt jelenléte miatt dúl, erre enged következtetni Mr. Brundish története is a gyerekkorában lévő boltocska megszűnéséről, és az is, hogy Violetnek addig nem volt fontos megszerezni a Florence által megvásárolt Öreg házat, amíg az meg nem érkezett. Valóban egy kultúra központot szeretne nyitni Violet, vagy ez is csak egy fedősztori, hogy megkaparintsa, amit akar? Nem minden azért történik, amiért hisszük, szerintem. Számos ilyen nyitott kérdést hagy a film, de ez nem is feltétlen baj. Nekem az egész inkább tűnik egy hatalmi harcnak, semmint a könyvek elleni hadjáratnak. Valami olyan jelenik meg, ami megzavarja a kisvárosi kozmosz addigi életét, neadjisten, változást hoz. Ezt pedig nem lehet annyiban hagyni! - gondolja a kisember valamiért. Irigységből, kicsinyességből, ki tudja, miért. Csak találgatni tudunk.
Csendes, inkább befelé figyelős film a Könybesbolt a tengerpartnál, de a vásznon megjelenő belső düh és elkeseredettség az erre fogékony nézőben megmozdít valamit, sőt. Ismerős (pl. Bill Nighy, Patricia Clarkson) arcok, és kevésbé ismert, de figyelemre méltó színészek (pl. Emily Mortimer), és az angol kisváros hamisíthatatlan hangulata a maga árnyoldalával - ezt kapjuk Coixet filmjétől. Részemről 8/10-es film, könyvszeretőknek és az angol vidék rajongóinak kötelező megnézni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése