2018. május 1., kedd

# 2018 # adaptáció

Rendben van, de mégsem - Altered Carbon


2002-ben robbant be Richard K. Morgan a sci-fi világába legelső regényével, a Valós halállal. Különleges cyberpunk és hard-boiled krimi hibride nevet szerzett neki, továbbá teljes állású íróvá válhatott, hisz olyan jól hozott a könyv (olyan cirka 1,000,000 dollárt). Morgan ezután is jelentkezett regényekkel (ott van például a Hősöknek való vidék trilógia), de a közönség (aka. az egyszeri kultúrafogyasztók) 2018-ig nem fedezte fel Morgant. Aztán a Netflixen debütált az egyik legköltségesebb sorozatuk, az Altered Carbon, vagyis a Valós halál adaptációja.

Tartalom:
"2384-ben az emberek tudata digitalizálva tárolódik, aminek hála ha a test meg is hal, a tudat átültethető egy új testbe. Takeshi Kovacs elit csillagközi harcos már 500 éve bebörtönözve tengődik, amikor letöltik, hogy megoldjon egy gyilkossági ügyet, cserébe pedig új életet kezdhet."
Forrás: Snitt


Bevallom, az eredeti művet nem olvastam, viszont az Altered Carbonról érkező első anyagok, majd a trailer meggyőzött, hogy nekem ezzel mégis próbát kell tennem. A teljes élmény felemás lett végül, de megbánásról nem beszélhetek.

A sorozat egy érdekes narratívával meséli el az eseményeket: van egy alap ügy (ki ölte meg Bancroftot?), ami valamilyen szinten előttünk marad, de bejön mellé több mellékküldetés (pl. Lizzie, majd egy titokzatos körülmények között elhunyt nő). Ezek először mintha csak arra szolgálnának, hogy kitöltsék az évadot, de az utolsó részekben kiderül, szó sincs erről. Itt minden a végkifejletnek van alárendelve, nagyon okosan (a Geekz Facebook csoportjából pedig megtudtam, hogy ezt Open World dramaturgiának hívják). Az ügyek mellett a sorozat még elmerül a szereplőkben is, de leginkább az ügyeletes antihősre, Takeshi Kovács karakterére fókuszál. Mindezt megkoronázva megkapjuk az egyik leglátványosabb cyberpunk valóságot, egy olyat, ami a legújabb Szárnyas fejvadásszal vetekszik. Ezek mind ígéretes dolgok egy történetnél (számomra mindenképp), de valamiért mégsem áll össze egy érző, működő sorozattá. Tudjátok, egy olyanná, amiért szívvel-lélekkel lehet lelkesedni.


Az első részekben még megvolt valami, ami fenntartotta az érdeklődésemet. Kovács eléggé megfogott (részben hozzájárul Joel Kinnaman is), akiben ott a hard-boiled krimik cinikus nyomozója. Természetesen később kiderül, SPOILER? hogy vannak érzései és egész emberi. Ez nekem kicsit elvitte a giccs fele a sorozatot, de logikus lépésnek is tartom, hisz így érthetőbbé válik, miért lett Kovács az, aki. A főhős mellett még érdekesnek találtam a főkonfliktust (Bancroft előző testét ismeretlen elkövető ölte meg), aminél végig erősen jelen van az áldozat is, mint kvázi szemtanú. Azonban a hasonlóan érdekes mellékszálak behozatalával valahogy a gyilkossági ügy érdektelenné vált, és őszintén a "Man With My Face" epizódig (ez a hatodik) eszembe se jutottak Bancrofték - ami egy 10 részes sorozatnál kicsit rossz arány. És itt fogalmaznám meg a legnagyobb problémámat az Altered Carbonnal: Annyira figyelnek a néző figyelmének eltereléséről, hogy végül a történet pontos kimérésében és kidolgozásában valahol elveszik az egész varázsa. Az a varázs, ami beránt és megtart.
10 epizód után azt érzem, hogy a sorozat kicsit olyan, mint a látványvilág és társadalom, amit a cselekmény köré kreáltak: szép, mutatós, keresed az állad utána, látod, milyen zseniálisan megcsinálták, de aztán emögött nincs semmi, ami megadná az egésznek az emberségét. Hasonlatomban emberség alatt pedig a már hiányolt varázst értsük. Nincs, ami érzelmileg kössön az egész univerzumához.


Félreértések elkerülése végett, jó sorozatnak tartom az Altered Carbont, még a könyv iránt is felkeltette az érdeklődésemet. Szerettem a karaktereket, főleg Kovácsot és Ortegát, tetszett a cyberpunk világ is a maga multikulti jelleggével, és bár nem tértem ki rá bővebben, de jó pár merengeni való kérdést is feltesz a sorozat. Így összességében 7/10 nálam az Altered Carbon - akár év sci-fije, akár nem. Megnézni meg lehet, és biztos vagyok benne, hogy másoknak bőven tetszeni fog. 

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates