A könyvvel először talán a Delta Vision kapcsán találkoztam (Dragonlance könyveket kerestem). Aki kicsit is ismeri a Delta Vision kiadót, tudja, hogy van nekik (létezik-e még?) egy Delta Vision Műhely nevű csapatok fiatal fantasy írókkal. Közéjük tartozik Kleinheincz Csilla is. Mellesleg, vele először műfordítóként találkoztam, történetesen Anne McCaffrey könyveit fordította. Ezek után nem volt kérdés, hogy megismerkedjek a saját regényeivel is.
Tartalom:
"Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt. Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság. Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte. A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával… Bár mese lenne!"
Forrás: Moly.hu
Lassan haladtam ezzel a könyvvel, pedig nagyon vártam, hogy olvashassam. Az első oldalakon még beszippantott a történet: tetszett, hogy Emese olyan különc az osztályában, idegennek érzi magát (hasonlót éreztem én is gyerekként). A Rengeteg világának misztikuma és rejtelmessége is tetszett, elvarázsolt, mondhatni, de miután a történetben Emese kószálni kezdett az erdőben, valahogy már nem tudott lekötni a könyv. A céltalan kószálás nem tudott elég érdekes lenni, még a Rabobán és Firtos szál sem tette igazán izgalmassá. Szerencsére az Ólomerdő utolsó száz oldalára visszatért a kezdeti lendület, és egy viszonylag szép lezárást kapott a "mese".
Ami zavart még, hogy a szereplők nem voltak érdekesek. Először Emese szimpatikusnak tűnt, de a túlzott makacssága egy idő után idegesítő tulajdonsággá vált. A tündérek semlegesek, az apa szintén. Firtos volt talán a legérdekesebb figura a hasadt személyiségével.
Hogy némi jót is mondjak a könyvről: Kleinheinz Csilla stílusa szabados, azaz nem hemzseg jól bevett írói közhelyektől. Gördülékeny, sajátos kifejezések is használnak, amelyek teljesen megállják a helyüket.
Így összefoglalva nem rossz könyv, egyszer, ha valami kikapcsolódás után néz az ember, el lehet olvasni. Viszont bőven vannak ennél jobb fantasyk, magyar írók között is. Az Ólomerdő 6/10-es könyv számomra.
Moon-pookah rajza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése