2017. március 20., hétfő

A megtört Farkas kalandjai


A március 2-án bemutatott Logan  után nagyon kíváncsi voltam a film alapjául szolgáló Old Man Logan képregényre, azaz a Kíméletlen jövőre. A most vasárnap (március 19-én) tartott Tavaszi Képregénybörzén sikerült megszereznem az esemény talán legnagyobb slágerét a Kingpin kiadótól. Átesve az első Marvel képregényemen (igen, sajnos vagy nem sajnos) sok gondolat kavarog a fejemben, ezekről lesz szó bővebben.

Tartalom:
"Mark Millar (Kick-Ass) és Steve McNiven (Polgárháború) a 21. század legfontosabb Rozsomák történetét hozták el. Senki sem tudja mi történt azon az éjjel, mikor a hősök elbuktak. Minden amit tudunk az, hogy a szuperhősök eltűntek és a rossz győzedelmeskedett, azóta pedig ők uralkodnak. A legnagyobb rejtély pedig az, mi is történt Rozsomákkal. 50 éve senki se látta. Helyét egy idős Logan nevű férfi vette át: Egy férfi, aki csak a családjának szenteli magát. Egy férfi, akit a Hulk banda a perem szélére taszított. Egy nap pedig rákényszerül, hogy egy öreg barátjának, Sólyomszemnek segítsen - így utazik 3000 mérföldet, hogy családját mentse. Készülj életed legnagyobb útjára, Logan."

Forrás: Goodreads (saját fordítás)


Ahogy említettem, a Kíméletlen jövő volt életem első Marvel képregénye. Legnagyobb problémám ezzel a branddel az, hogy fogalmam sincs, hol érdemes bekapcsolódni a történetbe, a régiekből pedig mit érdemes pótolni. Az Old Man Logannel kapcsolatban megnyugtattak, hogy ehhez nem kell semmilyen előzetes ismeret, mivel egy teljesen új sorozatról van szó. Az állítás többé-kevésbé ült, szerencsére a minimális szuperhős műveltség is elég a képregény megértéséhez, számomra csak a Hulk banda jelenléte volt érthetetlen (Hulk a filmek miatt inkább pozitív hősként szerepel nálam, de a képregényekben állítólag sokkal árnyaltabb figura), de Peter Parker családjával is jobb lett volna tisztában lennem. Emellett a kötetben megjelenő főbb szereplőkről (itt: Logan és Sólyomszem) egy részletes bemutatást is olvashatunk, ami többé-kevésbé érthetővé teszi azt, hogy honnan indultak, hová jutottak és mindez miként történt.


A hozzám hasonló Marvel szüzeknek szánt bevezetés után jöjjön a tényleges értékelés. Akik előítéletesek a szuperhős képregényekkel szemben, azok nyugodtan tegyék félre rossz berögződéseiket és nyissák ki az Old Man Logant. Komoly, sőt megkockáztatom, nehéz olvasmány. Egy olyan reménytelen világba vezeti be az olvasót (erre nagyban rájátszik a sok vörös színben pompázó kép és a nyers, nagyon is realista ábrázolás), melyet csak erős lélekjelenléttel lehet bírni. Az ismert világ szó szerint elaljasult, a dicső múlt hősei eltűntek vagy épp eltünedezőben vannak, az embereknek csak a reménykedés maradt. Logan és Sólyomszem ilyen körülmények között szeli át az egykori Egyesült Államokat és próbálnak életük legkisebb biztos pontjába kapaszkodni, a családjukba. Ez a szinte reménytelen állapot az egész műre rányomja bélyegét, egészen az utolsó záróképig. Természetesen az igazi fókusz Loganen van. A teljesen magába zárkózó férfi még nekünk, olvasóknak is csak lassan nyílik meg. Mellesleg erre nagyon szépen reflektál maga a panelvezetés és a képsorok is, így nagyon hatásosan adta át a szöveg és a rajz együttese, hogy mi is zajlik Loganben. Számomra ezt a jól ütemezett kibontást a képregény záró része, a hazatérés törte meg: spoilerek nélkül annyit róla, hogy inkább hatott egy epilógusnak, mint a történet lezárásának (ez valószínűleg magyarázható azzal, hogy az Old Man Logan eredetileg folytatásos füzetekben jelent meg, itthon gyűjteményes kötetben jelent meg). Ettől eltekintve izgalmas a történet, sok akcióval (így örülhetnek azok is, akik egy ilyen jellegű olvasmányra vágynak), a depresszív hangulatot Sólyomszem karaktere sokszor oldja, de azért a végére az ember szíve megszakad. 

A végét leszámítva nagyon tetszett a Kiméletlen jövő / Old Man Logan, úgy érzem, tökéletes ismerkedés volt a Marvel képregényes világával. 9/10-es pontszámot kap tőlem és ezek után bátrabban próbálkozok ezzel az univerzummal (ajánlani ér). 

2017. március 12., vasárnap

Akkora a világ, amekkorát be tud járni


Tavaly nyáron, amikor kikerültem a kötelező tantárgyak bűvköréből és a szépirodalmi olvasmányok világából, egy fél évet töltöttem csak az SFF irodalom olvasásával. Válogatás nélkül olvastam külföldi és magyar szerzőktől, Sok jó művel találkoztam, de hiányoltam a komoly, minket érintő témákat, amik miatt például szeretem a science fictiont. Aztán pont időben rátaláltam Moskát Anita Horgonyhely című regényére, ami visszaadta hitemet az SFF-ben.

Tartalom:
"Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja."

Forrás: Gabo Online

Marcela Bolívar: Ash IV
Sokáig ódzkodtam ettől a könyvtől. El nem tudtam képzelni, hogy milyen történet kerekedhet egy olyan furcsa alapötletből, aminek az a kiindulási alapja, hogy csak a terhes nők képesek vándorolni. Aztán a mű elolvasása után úgy éreztem, hogy olyan sokrétű regényt, mint a Horgonyhely egy ideje nem volt szerencsém olvasni. A témája miatt (elnyomott nemek, nők helyzete) Margaret Atwoodtől A szolgálólány meséje jutott eszembe. Talán nem véletlen az Atwooddal való hasonlítgatásom, hisz a regényben van egy gender olvasat, amit én abban láttam, hogy egy-egy velünk született privilégiumot (itt: a várandós nők képesek egyedül mozogni a világban) hogyan használnak fel a nem kiváltságosak ellen (itt: a férfiak és a meddő, vagy már nem nemzőképes, vagy méhüktől megfosztott nők). Ha nagyon akarjuk, bele lehet látni ebbe egyfajta bemutatást, hogy na, nesztek hím-soviniszták, ilyen elnyomva élni, de a Horgonyhely nem reked meg ezen a szinten: Moskát Anita nem csak a nőkkel, hanem a férfiakkal is foglalkozik. Ahogy egy elnyomó rendszernél lenni szokott, megindul a lázadás az uralkodó osztály elnyomása ellen (több férfi szereplő is keresi a vándorlás, mindenki számára elérhető módját), de akadnak olyanok is, akik szeretnék fenntartani a jelenlegi status quo-t, mások pedig saját vágyaikat szeretnék valóra váltani a körülmények lehetőségei szerint. A különböző céllal és karakterrel rendelkező szereplők egészen más megvilágításba helyezik a regény kilátástalannak tűnő világát. Nem mond ítéletet egyik nem felett se, a Monstresshez hasonlóan inkább arra világít rá, hogy az aggresszió vagy a gyengeség nem férfi vagy női tulajdonság.

Marcela Bolívar: Sulfu IV
A gender témák mellett megjelennek más, minket érintő problémák (pl. szülőotthonunkból való elvágyódás, elnyomás, erkölcsi problémák stb.) is, amelyek a szereplők cselekedetein keresztül bontakoznak ki. Moskát Anita egyik karaktere sem szerethető, viszont a témák felvetéséhez hasonlóan kidolgozott szereplőket láthatunk teljesen érthető motivációkkal. Ezek a figurák a körülmények adta lehetőségek szerint gondolkodnak, majd cselekszenek, így válva a fjordokkal tarkított rideg világ élő és lélegző "polgáraivá". Továbbá cselekedeteik miatt pedig a történetben szinte képtelenség teljesen jó vagy rossz karaktereket találni, hisz egy-egy cselekedettel (ahogy az sokszor a valóságban is megtörténik) vagy esemény hatására a szereplők az erkölcsi mérleg egyik végéből könnyen a másik felé billenhetnek. 
A már említett dolgok mellett még érdemes kitérni az írónő stílusára is, ami szerintem mindenképpen szépirodalmi magasságokat idéz. Szép, kellemes stílusú a regény, amelynek mondatai ott, ahol az szükséges az olvasó gyomrába vág. Talán az egyik legerősebb mondat a következő:

Akkora a világ, amekkorát be tud járni. Egy lépéssel sem nagyobb.

Valljuk meg, ritkán találkozni ilyen szép, de erős stílussal az SFF irodalomban (a magyarban mindenképpen).

A mai társadalmunkat foglalkoztató problémákból és biológiai ismeretekből (nem emeltem ki, mert spoileres lenne, de a regény világához nagyon sokat hozzátesz a mezőgazdasággal kapcsolatos leírások és rövid ismertetők) Moskát Anita egy logikus világot épített fel, amiben egyszerre öröm és borzongató elmerülni. A világteremtés, mit a többrétegű, több szinten is értelmezhető mondanivaló, az összetett karakterek, és természetesen a mesterien elmesélt történet teszi számomra tökéletes könyvé a Horgonyhelyet. 10/10 pontszámot kap tőlem (Molyon 5 csillagra értékeltem), és ezek után bátran ruházok be az írónő másik könyvére, a Bábel fiaira. 

2017. március 4., szombat

Blue Literature


Gimnazista éveim végefele kiábrándultam az animék világából, mert a, úgy éreztem, sokszor ugyanazt a történetet látom, csak más köntösben b, kicsit úgy éreztem, beszűkül a szubkultúra tábora is (csak Ázsiával foglalkozik, itt hangsúly a csakon van). A Mondoconos melók és a conozók visszahozták kedvemet a japán animációs filmekhez és a közösséghez is. Így egy kisebb, önmagamnak létrehozott kulturális projektbe kezdtem, aminek keretén belül komolyabb témájú animéket (és persze mangákat) keresek. Ennek az első "áldozata" a Aoi Bungaku, azaz a Blue Literature lett.

Tartalom:
"Valljuk be, de őszintén: manapság az emberek többsége önként – nem pedig iskolai, vagy egyéb kényszer hatására – viszonylag kevés klasszikus szépirodalmi művet olvas. Emiatt olyan remek alkotások merülnek teljes feledésbe, melyek mégis megérdemelnék a megismerést és a továbbélést. Az Aoi Bungaku célja éppen az, hogy a napjainkban egyre kevesebbet olvasó közönséghez eljuttasson olyan remekbe szabott irodalmi alkotásokat, melyeket az ifjabb generációk már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismernek. "
Forrás: AnimeAddicts

No Longer Human
A Blue Literature egy úgy nevezett antológiasorozat, ami - ahogy az az AnimeAddictses ajánló alapján kiderül - a japán szépirodalom klasszikusaiból mutat be egy best of válogatást. Láthatunk feldolgozást Osamu Dazaitól (No Longer Human, Run, Melos), Ango Sakaguchi, Ryunosuke Akutagawától (A pókfonál, Hell Screen) és Natsume Sosekitől (Kokoro). Az írók számából is látszik, hogy egy 12 epizódos animéhez képest egy egész nagy merítést mutattak be a készítők: különböző stílusú és témájú művek adaptációját láthatjuk. Engem leginkább Osamu Dazai művei érintettek meg, a "No Longer Human" és a "Run, Melos" egyaránt. Az első azért, mert nagyon erősen mutatja be a társadalom által felénk támasztott elvárások súlyát, az apa-fia kapcsolatot, az egyénnek az önmagával való megbékélését, és ezeken kívül kapunk egy nagyon erős társadalomkritikát is a 20. századi Japánról. A másik története, a "Run, Melos" pedig szerintem az emberi barátság legreálisabb ábrázolása. Nem titkolja a féltékenységet, az évekig tartó haragot, azokat a fantáziálásokat, hogy vajon mit csinál vagy épp hogyan érez a másik. Ehhez pedig tökéletes díszlet a görög drámát megidéző kerettörténet. Még Ryunosuke Akutagawa két története, a "The Spieder's Thread" (ez megjelent magyarul is, A vihar kapujában kötetben "A pókfonál" címen) és a "Hell Screen" fogott meg. Mindkettő nevezhető egyfajta metaforikus utazásnak, melyek az ember lelkének legsötétebb mélyébe visznek. 

Run, Melos
A történetek adaptálása mellett az anime mer játszani is. Például a Kokoro (Natsume Soseki írta) két epizódot is kapott: egyet, ami az eredeti történetet meséli el, és egy másik változat, ami egy másik szereplő szemszögéből beszéli el ugyanazt az esetet. Ezen kívül egy érdekes stílus játékot láthatunk az Ango Sakaguchi-történetben is (In the Woods Beneath the Cherry Blossoms in Full Bloom): a horror és a humor keveredik, ami egy nagyon megrázó és abszurd történetet ad. Elég megnézni ezt a részletet (4:04-től), hogy megértsétek, mit is értek "abszurd-horror" alatt. És ha már szóba került a stílus, antológia animeként a Blue Literature történeteit nem egyetlen design jellemzi, hanem több animátor csapat munkájából áll össze. Ez olyan szempontból remek ötlet és működőképes koncepció, hogy az új design más és más hangulatot ad az adott műnek. Például a "No Longer Human" nem lenne tökéletes lélektani történet a Death Note-ból már jól ismert karakter design nélkül, az előbb említett Sakaguchi mű pedig nem lenne olyan "elborult" Tite Kubo színes és abszurd világa nélkül.
Még fontos megemlíteni, hogy sima adaptálás és kísérletezgetés mellett a Blue Literaure a tanításra is nagy hangsúlyt fektet. Minden epizód előtt Sakai Masato narrátor rövid ismertetőt ad a bemutatkozó történetről, annak írójáról és néhány érdekes életrajzi anekdotát is megoszt a nézőkkel. Csak a vágás az egyetlen hátránya ezeknek a nyitóknak: Masato mosolygó arca és a fekete-fehér, horror filmeket idéző vágások kicsit komolytalanná teszik a jeleneteit. 

Néha hullámzónak éreztem az anime-t, amin nem kell csodálkozni, hisz egy "antológia" esetében előfordul ez (azaz nem minden történet hasonló színvonalú). Ennek ellenére és még néhány apróságtól eltekintve, hihetetlen élményt jelentett a Blue Literature, pontosabban 9/10-est, továbbá a célját is elérte: kedvem támadt Murakami Harukin túl is megismerni a japán irodalmat.

Kokoro

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kövesd a bejegyzéseket