2017. május 29., hétfő

Szárnyas fejvadász


Ha nagy klasszikus science fiction filmeket kellene felsorolni, Ridley Scott Szárnyas fejvadásza biztos szóba jönne. Ha pedig a zsáner fejlődése felől közelítek a filmhez még inkább megkerülhetetlennek tartom, hisz egy konkrét alműfajt, a cyberpunkot köszönhetjük neki. Pontosabban ez egy neo noir, ami csak előfutára a cyberpunknak, de ennyi elég is most, mert csak nőne a rám nehezedő súly. Ugyanis számomra nagyon nehéz nagy klasszikusokról írni, úgy érzem, nem tudok érdemben hozzájuk szólni. Kicsit ennek fényében írom a következő bejegyzést is a Szárnyas fejvadászról: egy huszonéves lány benyomásai egy nagyon híres filmről.

tartalom:
"2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal. A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi a film világában. Rengeteg kérdést feltesz: Mit jelent emberenek lenni? Mi az élet értelme? A válaszokat azonban a nézőre bízza."

Forrás: Port


Ridley Scott filmjének alapjául egy Philip K. Dick regény szolgált, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? PKD a tavalyi évem nagy szerelme, részben pont az említett regény miatt: annyi minden van benne, amiről órákon keresztül lehet beszélni. És ebben az "annyi mindenben" az a legjobb, hogy teljesen belesimul a cselekménybe, a sorok között bújik meg az egész, ahogy az egy - szerintem - jó könyvtől elvárható. Mi tesz valakit emberré? Milyen tabukat vagyunk képesek átlépni? - csak néhány kérdés, melyek megfogalmazódtak bennem olvasás közben, és próbáltam a szöveg és PKD világa alapján választ találni rájuk. Mindemellett pedig valami melankolikus érzés is belengi a regényt, egyfajta remény nélküli belenyugvás. Egy év távlatából is az az érzésem, hogy csak a felszínét kapargatom ennek a regénynek, még nagyon sok felfedezni-való vár benne. A Szárnyas fejvadász megnézése előtt ezek a gondolatok idéződtek fel bennem, és hiába emlékeztetem magam arra, hogy a film egy más médium, mások a szabályok, mégis azt vártam, hogy a könyvben olvasottakat kapjam vissza Ridley Scottól.


Olyan 80%-ban sikerült is visszakapnom az Androidokat (innentől így fogok a könyvre utalni), de nem vagyok szomorú a hiányzó 20% miatt. A változtatásokkal és azzal az egy-két hangsúly eltolódással a Szárnyas fejvadász elszakadt a könyvtől, és egy teljesen új művet hozott létre, egy másik megközelítést, miközben megőrizte az eredeti hangulatát és mondanivalóját. A film nagyon hamar behúz azzal az atmoszférával, amit már a legelején lefektet (nem is értem, hogy bukott meg a korában a kasszáknál), némi túlzással talán mondhatok olyat, hogy a vászonról a néző lelkébe költözik egy futurisztikus-noir keverék, és ez ott lüktet bennünk egészen az utolsó jelenetig. Az egészet pedig a Vangelis zenéje teszi számomra még emelkedettebbé, és éri el, hogy még jobban a bőröm alá férkőzzön a tech noir / cyberpunk.
Ami a történetet illeti, többé-kevésbé követi a PKD regényét. Ha összehasonlítom az alapot és a filmet, annyi különbség jut csak eszembe, hogy Deckard (Harrison Ford) felesége nincs a filmben, a műállatok-igazi állatok problémája nincs kihangsúlyozva (a könyvben ez egyfajta státuszszimbólum kérdés), végül pedig úgy éreztem, John Isidore szálat a film kevésbé emeli ki, háttérbe szorítja Deckard és az androidokhoz képest. Így viszont talán nagyobb hangsúlyt kapott az egész ember-andrioid probléma, az emberség kérdésének körüljárása, ami végül Batty méltán híres monológjában csúcsosodik ki. Nekem így kicsit másabb megközelítésbe helyezte a PKD által felvetett dilemmát, viszont a filmben is éreztem az egész problémának a mélységét, az androidok elkeseredett küzdelmét az életért.

Visszaolvasva a bejegyzést az a benyomásom, hogy alig sikerült leírnom azt, amit a Szárnyas fejvadász nézése közben éreztem, de az biztos, hogy nem hype-ból van kultstátusza. Mai szemmel lehet lassú, de okkal, mert ebben inkább elmerülni kell, gondolkodni, nem pedig az akciót várni minden jelenetben. Első megnézés után 9/10, de az biztos, hogy még vissza fogok térni a filmhez, és természetesen a könyvhöz is. Végül de nem utolsó sorban nagyon várom a Blade Runner 2049-et Ryan Goslinggal és Harrison Forddal. 

2017. május 24., szerda

A Puha Boldog Puffancsok védelmében


A régebbi követőim/olvasóim emlékezhetnek rá, hogy milyen jól elvoltam a Felnőni kiábrándító képregénnyel. Egy percig sem volt kérdés, hogy amint lehetőségem lesz rá, beszerzem a Könyvfesztiválra kiadott újabb füzetet, a Puha Boldog Puffancsot. 

tartalom:
"Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked! … Őöö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!

A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós- pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!"

Forrás: Moly

A Puffancs (a továbbiakban így fogok rá utalni) tematikájában hasonlít az előző Sarah's Scribbles-adaghoz: introvertált életünk 2 vagy 4 paneles képregényekbe helyezve. A képkockák egy része szintén ismerős lehet már Sarah oldaláról vagy a Doodle time-ról, de örültem, hogy ezek közül jó pár kedvencemet nyomtatásban is viszont láttam. Például bekerült az életemet tökéletesen leíró képregényke is, a könyvesboltos (lent láthatjátok) és a kocsmában nyomuló srác esete is. Szóval mondhatni az előző kötet színvonalát simán hozzá a Puffancs. Viszont van egy lényeges pont, amit ki kell emelnem, mint pozitív változás, és ezzel érthető is legyen, miért is lett nálam itt 10/10, a Molyon pedig 5 csillag az új füzet.
Az utolsó szakasz miatt. Sarah érthető és őszinte stílusban (és persze vicces képkockákkal) vezeti be az olvasót az introvertáltak fejébe. Nem szépíti a dolgokat: létezik a túlgondolás és a kevés önbizalom problémája, és bár tudja, hogy ezek a dolgok mennyire hátráltatják őt az életben, és próbál is tenni ellenük (pl. nagyon tetszett a „teszek rá” szuperhős), azért nehéz a változás. Azért tartom fontosnak ezt a részt a képregényben, hogy tudják a nem görcsölő vagy nem introvertált emberek, hogy ezt a fogalmat nem menőségből használják az ilyen emberek, vagy nem a kívülállóságukban való megerősítéshez, vagy bármi másra, amit "kívülállóként" csak ki lehet találni az introvertáltság megmagyarázására. Amíg olyan cikkek látnak napvilágot, mint „5 ok, amiért kiborítanak az introvertáltak”, addig sajnos ezt ki kell emelni. A Sarah-éhoz hasonló képregények vagy az introvertáltságról szóló cikkek nem önsajnálatból születnek, hanem egyfajta új nézőpontot szeretnének adni azoknak, akik nem introvertáltak, hogy így a jövőben könnyebb legyen a máshogy viselkedőkkel (itt az introvertáltakkal) való viselkedés. természetes, hogy nem könnyű a kommunikáció két eltérő személyiségű ember között, és egy embernek mindig van hová fejlődnie. Erre Sarah is rávilágít a Puffancs mesélgetős részeiben, nem emeli piedesztálra az introvertáltságot, nem állítja be követendő példaként, csak megmutatja, hogy igen, létezik az introvertáltság, nagyjából úgy érzi magát ezzel a személyiséggel, ahogy lerajzolja, de próbál fejlődni - ez valahol nagyon motiváló és mindenképpen jó irány.

Összességében a Puffancs jobban bejött az előző kötetnél, sokat dob az egészen a beemelt sztorizgatás. Ahogy írtam feljebb, ez nálam most simán 10/10.
Életem

2017. május 20., szombat

Egy ígéretes füzetecske - Az Okkultista


Május 14-én tartották Budapesten a 13. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált, ahol az új megjelenések közül az én kíváncsiságomat leginkább Victor Drujiniu rajzoló (aki szintén meglátogatta az eseményt) munkája, Az okkultista keltette fel. A Papírmozinak köszönhetően a magyar olvasók is megismerkedhettek a Dark Horse Comics egyik sikeres képregényével egy 36 oldalas füzeten keresztül.

A történet szerint Rob Bailey a fiatalok átlagos életét éli: egyetemre jár, dolgozik, próbálja rendben tartani szerelemi életét, de valahogy a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogyan azt szeretné. Azonban úgy tűnik a legrosszabb nap a legkülönlegesebbé is válik: egy titokzatos könyvhöz érve Rob különleges képességekre tesz szert. Azonban Peter Parker óta tudjuk, a hatalom felelősséggel is jár; az újonnan szerzett erővel Baileyt ellenséges mágusok veszik üldözőbe, akik a tulajdonában lévő könyvet szeretnék megszerezni és ki tudja, mire felhasználni. 

A magyarul kiadott kiadvány csupán 36 oldal, de ahhoz bőven elég, hogy felcsigázza az ember kíváncsiságát. Baileyvel kapunk egy kis mulya, barátnőjét idézve "édes fiút", aki még mindig naponta telefonál az anyukájával. Ez nem valami vonzó, de az ebből a skatulyából való kitörés az igazi kihívás, és persze a legizgalmasabb is, olvasói szempontból. A bemutató történetből szerencsére átjön, hogy Rob a későbbiekben meg fog tudni küzdeni a kötelességgel, még ha, természetesen, a legelején nehéz is megbirkóznia a váratlan eseményekkel. Maga a történet még nem kezdődött el a 36 oldalban, egyfajta felvezetést kaptunk csupán a főhősről és az ellenségeiről. Utóbbiakról sok még nem derül ki, csak annyi, hogy szeretnék megszerezni a könyvet, amitől Rob okkultista lett. 

A képregény grafikája szerintem korrekt, a fekete-fehér világ és a sötét tónusok, már-már horrorba nyúló rajzok nagyon jól illeszkednek a gonosz mágia témájához. A tényleges kedvenceim a füzet végén található karakterrajzok és részletek a következő fejezetekből. Mellesleg a rajz arra is motivál, hogy jobban utánajárjak Victor Drujiniu-nak.

Röviden a Papírmozi kis kiadványa nálam elég jól végezte dolgát, hisz rávett arra, hogy meg akarjam ismeni Tim Seeley képregényét. Mivel a füzet tényleg csak ízelítőt ad abból, ami várható, így pontszámot most nem adok. Csak drukkolok, hogy magyarul is elérhető legyen az Okkultista.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kövesd a bejegyzéseket