Holtodiglan
Chibi Zsó
május 31, 2015
0 Comments
Napjainkban egyre több figyelmet szentelnek mind az irodalomban, mind a filmművészetben a női szemszögnek: hogyan éli meg egy nő a felnőtté válást, az iskolát és sorolhatnánk további élethelyzeteket, de talán a házasságot lehet kiemelni, mint a leginkább feldolgozott női helyzetet. David Fincher legutóbbi filmje, a Holtodiglan is a házasság témáját dolgozza fel szintén egy nő szemén keresztül, de merőben eltérően a hasonló témájú művektől.
Tartalom:
"Házasság? Halálos lehet. Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet.
Hiába bizonygatja makacsul, hogy nem tehet semmiről, már csupán az ikerhúga, Margo bízik benne. De ha nem a férfi a tettes, akkor hova lett a felesége? És hogyan magyarázhatóak az egyre-másra előkerülő, egyre furcsább titkok? Azok, amelyek talán minden boldog családi élet mélyén ott lapulnak. Azok, amelyek olyan könnyen vezetnek el egy ember halálához."
Forrás: Port
Gillian Flynn regénye alapján készült a film, amelyben a tartalomból már ismert szituáció bontakozik ki: egy boldognak tűnő házasságból a feleség eltűnik, és ahogy a nyomozók egyre inkább mélyebbre ásnak, úgy derülnek ki az egyre sötétebbnél sötétebb titkok a férjről. Már-már annyira tökéletesen összeállt a kép, hogy az gyanús. Ekkor jön a csavar is, amelyről annyit érdemes spoilerek nélkül mondani, hogy teljesen szembemegy a női sorsot taglaló történeteknek. Nem a nő áldozat vagy nem úgy, ahogy azt először gondolnánk? A könyvben és a filmben is felvázolt szituáció elgondolkodtat minket azon, hogy mennyi is múlik a két félen egy kapcsolatban, továbbá a szeretet miként használhatja fel egyik fél a másik ellen. Ezek a kérdések a filmben nincsenek kimondva, Fincher jeleneteken keresztül fogalmaztatja meg bennünk őket, miközben a mögöttük húzódó érzelmeket is teljes mértékben át tudjuk élni - ahogy egy jó pszichothrillerhez illik.
Azonban egy bizonyos pont után az amúgy ügyesen felépített cselekmény egyre logikátlanabb, majd végül hihetetlen lenni a szó negatív értelmében. A film elején még nagyon ügyesen behúzza Fincher a nézőt a csőbe, de a végén az ellenkezője történik: annyira abszurd szituációt mutat be, hogy az már felháborító. Nem lehet spoilerek nélkül részletezni ennek a felháborodásnak az okát, de bővebb kifejtés nélkül annyit tudnék írni, hogy életidegen, ami történik az utolsó jelenetekben: egy állítást biztosan nem hinne el a rendőrség vizsgálatok nélkül.
A valóságtól elrugaszkodott befejezésen kívül amúgy a történet jól van felépítve és a karakterek is jól vannak bemutatva, főleg a főszereplő, Amy. Magabiztos szépség, akinek megvan a magához való esze, amit ki is használ, de valami különös mégis bujkál emögött a maszk mögött. Mindezt képes megjeleníteni játékával Rosamund Pike, aki ezért számtalan jelölést is kapott a filmes szakmától.
Visszatekintve a Holtodiglanra, egész erős alkotásnak mondható a maga túlzásaival együtt. Meglep, lenyűgöz, kicsit felháborít, majd elgondolkodtat, akár jóval a megtekintés után is. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni: 8/10.
