2017. május 7., vasárnap

# Antigané # bejegyzés

A jövő zenéje - Májusi tervek


Sok izgalmas eseményen vagyunk túl (pl. Könyvfesztivál, A galaxis őrzői vol 2., az Amerikai istenek premierje, Free Comic Day), és még rengeteg minden vár ránk (pl. Könyvhét, Képregény fesztivál, nyári Mondocon). Aki követ a blog két közösségi felületén (Facebooktumblr) az tudja, hogy nagyjából mindenen jelen voltam, amin lehetett, és ezeknek az eseményeknek van némi hozadéka is a blogok számára (igen, lassan, de biztosan beindítom a Zsófi külföldiül olvas blogot is). Szereztem be új könyveket, inspirálódtam, és persze megint egy zsáknyi ajánlással jöttem haza.

A Könyvfesztiválról hosszabban már nem számolnék be, de jelzésként itt vannak a zsákmányállatkáim. A képen nem szerepel Kae Westa Napsötétje és az új Witcher, de velük együtt lenne teljes a kép.


A következőkben pedig a jövőről lenne szó, azaz álljanak itt májusi terveim szépen, kategóriákra bontva.

Könyves tervek:
Kezdjük először ezzel a résszel, hisz legtöbben talán a könyvek kapcsán látogatnak az AntiGanéra (stasztikák alapján mondom). Megosztanék veletek egy úgy nevezett TBR listát. Májusban - ahogy azt már láthattátok FB-n vagy tumblrön - is folytatódik Andi (Inside my Head) kihívása, ezúttal két általunk választott könyvvel. Az egyik könyv, amit ide olvasok, az Kae Westa: A démon és a papnő című regénye (régóta halogatott könyv), a másik Arthur C. Clarke klasszikusa, a 2001 - Űrodüsszeia (van rajta piros színű dolog). Az utóbbiról még nem tudom, hogy fog-e születni bejegyzés (van bennem egy ilyen "mi újat mondhatok"-görcs a nagyon felmagasztalt művekkel kapcsolatban), de Kae regényéről biztosan olvashattok majd a blogon. Ezen kívül, még Andi előző kihívásához kapcsolódóan hoznék egy bejegyzést Szabó Magda Abigéljéről és annak adaptációjáról. Némi nosztalgiázásról és az újraolvasás fontosságáról lesz szó benne. Ezen kívül még gondolkozok rajta, hogy írjak-e ide Sofi Oksanen Norma című regényéről, vagy sem. A továbbiakban még lehet lesz szó a Red Queenről, a Kiéhezettekről és végre egy Anthony Ryan regényről (Az ébredő tűz). Utóbbiak sajnos már az időbeosztásomtól függnek, de radaron vannak. 

Andi kihívására
A könyves tervekből nem hagyhatom ki a múlt hónapban indított blogot, a Zsófi külföldiül olvast Az új blog célja, hogy olyan könyveket mutasson be, amelyeket itthon még nem adtak ki, vagy az elmúlt években kiszorultak a magyar piacról. Emellett olyan angol vagy német olvasmányaimról is fogok ott írni, amiket valami különleges hepp miatt nem olvastam magyarul (pl. eredetiben kihívás, nem tetszett a magyar fordítás). Eddig Nnedi Okorafor Bintijéről olvashattatok ott, a következő írás Cormac McCarthy Nem vénnek való vidék könyvéről lesz, részben Az útról szóló bejegyzésem végén tett fogadalom végett (nem olvasok McCarthyt többé magyarul). Ezek után Jo Walton Just cityjét tervezem az új blogra vinni, és ezzel a Tor Ebook Club is átkerül a Zsófi külföldiül olvasra (ugyanis a Walton-regényt a clubon keresztül kaptam meg, így annak a rovatnak a részébe kerül). És remélem, Zadie Smith On Beauty regénye is belefér a májusomba. Egy nagyon titkos vágyam pedig az, hogy elkezdem a Harry Pottert németül olvasni. Mellesleg, még fogok kapni egy angol nyelvű könyvet Mirától (His Bloody Project Graeme-Macrae Burnettől), aki ezzel a blog támogatójává vált. Szeretném neki itt is megköszönni az ajándékot!

Zadie Smithre is sor kerül

Filmes/sorozatos tervek:
Májusban szinte dúskálok a nekem való sorozatokban. Nemrég jött ki a Sense8 2. évada, amiről terveim szerint jövő hét ilyenkor jön egy beszámoló. Április 30-án elindult az év legvártabb sorozata, az Amerikai istenek, amelyről az évad lezártával szintén hozok bejegyzést. És természetesen a Fargóról sem feledkeztem el, és egyik kedvenc disztópiám, A szolgálólány meséje új adaptációjáról sem. Kicsit geek központú a májusi sorozatlistám, de úgy érzem az eddig látottak alapján, hogy azért elég erős is.

Sense8
Ami a filmeket illeti... Egyelőre konkrét film nincs, amit nagyon meg szeretnék nézni a moziban (talán a Wonder Woman), úgyhogy lehet az Oscaros elmaradásaimat kezdem el behozni, vagy a várós filmjeimre készülök. Utóbbihoz kapcsolódóan például a közel jövőben jön egy bejegyzés a Szárnyas Fejvadászról. Ezen kívül lassan az Assassin's Creed játék végére érek, és megnézném utána a filmet is, hogy ebből a kettőből alkossak valami jó kis játék-film kapcsolatot boncolgató írást. Ezen kívül régóta szeretném megnézni a Cigányok idejét, az Ederlezi kapcsán (május 6-án tartják az ortodoxok Szent György napját) lehet, sort is kerítek rá. 

Még említés szintjén idecsapnám az animéket is, és ezzel együtt tennék egy felhívást is: ajánljatok nekem animéket! Köszönöm.

Stranger things + lányok = Paper Girls
Képregényes tervek:
Nagyon sok olyan képregény van, amit szívesen olvasnék, csak sajnos pénzem nincs beszerezni őket. Így egyelőre az új Sarah képregényről lesz egy májusi poszt, de a jövőben tervezek pár képregényes eseményre (pl. Képregény fesztivál) és helyre is ellátogatni. Pár álom képregényt leírok ide, hátha valahogy valóra válnak: Saga, Paper Girls, Jessica Jones, Guardians of the Galaxy.

Ennyi lenne egyelőre a május, ezeket szeretném tartani, bár már most érzem, hogy kicsit túlvállaltam magam. De egy biztos, nagyon izgalmas hónap elé nézünk! És még nincs is itt a nyár.

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates