2016. szeptember 19., hétfő

Háromtest-probléma

szeptember 19, 2016 0 Comments

Az egyik legismertebb amerikai sf kiadó, a Tor egy nagyvonalú programba fogott bele, a Tor.com Free Ebooks Clubba. Minden hónapban elérhetővé tesznek egy ingyenes ebook kiadványt, mindezért csupán fel kell iratkozni a hírlevelükre a feljebb linkelt honlapon. Júliusban a Hubo-díjas The Three-Body Problemet küldték el a feliratkozóknak, augusztusban pedig Jo Walton The Just City regényét, szeptemberben pedig a Malazai Bukottak első kötetét, a Hold udvarát. A Tor ebookjai érdekes olvasmánynak tűnnek, így én sem tudtam ellenállni az ajánlatuknak és feliratkoztam a hírlevelükre. Amíg tart a Free Ebook Club, addig én is megosztom veletek olvasmányélményeimet A mostani első cikkben Cixin Liu hard sci-fijéről, a Three-Body Problemről számolok be. Remélem, majd be tudom hozni a lemaradást és a többi ebookról is írni egy új rovat keretén belül, ami értelemszerűen a Tor Free Ebooks Club címet fogja viselni. 

Tartalom:
"Ez a közel jövőben játszódó trilógia az első alkalom, hogy az angol anyanyelvű olvasók megtapasztalják a többszörös díjnyertes jelenséget Kína legnépszerűbb science fiction írójától. Szembeszállva a Kínai Kulturális Forradalommal egy titkos katonai projekt jeleket küld az űrbe, hogy kapcsolatot létesítsen az idegenekkel. Egy a pusztulás szélén álló idegen civilizáció fogja is a jeleket és a Föld meghódítását tervezi. Eközben a Földön különböző csoportok alakulnak, melyek vagy üdvözölni és segíteni szeretnék a korruptnak tartott világ átvételében a magasabb szinten lévő hódító lényeket, vagy harcolni fognak az invázió ellen. Az eredmény egy igazi science fiction mestermű grandiózus témákkal és elképzelésekkel."
Forrás: A könyv tartalmából fordítva


A régi motoros sci-fi olvasók már találkozhattak kínai sci-fivel például a MetaGalaktika 10-ben, esetleg Lao Sö sf-nek titulált Macskaváros krónikája is megfordulhatott a kezükben, de Cixin Liu neve még nem ismert a hazai piacon, pedig talán az egyik legjelentősebb és legnépszerűbb science fiction szerző Kínában. Eddig kilencszer nyerte el Kína legrangosabb science fiction díját, a Galaxy-díjat, 2015-ben pedig elnyerte a Hugót a Three Body-Problemért a legjobb regény kategóriájában.


Mit tudhat Cixin? Remembrance of Earth’s Past trilógia első része elég kielégítő választ ad erre: egy olyan kötet a The Three-Body Problem, amiben a legfantasztikusabb ötletekből áll össze egy még fantasztikusabb történet. Cixin Liu regényében rögtön az események sűrűjébe csöppenünk. Kapunk egy diktatórikus rendszert, annak minden velejárójával együtt (Ye), később pedig egy napjainkban élő tudós világába nyerünk bepillantást, vagyis pontosabban a mindennapi életének felborulásába (Wang). Mindkét történetszál érdekes, de az is, ahogyan Cixin szövi magát a regényt. Kicsit tagolt, lassú folyású mesélés közben ismerjük meg a két főszereplő életét és karakterét, majd titkait is. Először Ye múltjával és későbbi sorsát ismertük meg, rajta keresztül pedig betekinthettünk a Kulturális Forradalomba is, ami kívülállóként (azaz kínai történelemben nem jártas olvasóként) nagyon érdekesnek bizonyult. A legizgalmasabb ponton pedig megszakad (csak egy kis időre) Ye élete és Cixin Wangra terelni figyelmünket. Mindkét cselekményszál megállja önmagában is a helyét, és sokáig ez a kerekség zavart is, mert nem tudtam kitalálni, hogy miként fog a két rész összefüggni. De egybeérnek és nem is akárhogy! Spoilerezni nem szeretnék, így annyit írnék le, hogy Cixin a jól ismert sci-fi sémákat dobja fel úgy, hogy szinte rájuk sem ismerünk, teljesen újdonságként hatnak. Ráadásul ezeket meglepő fordulatok formájában illeszti be a cselekménybe, ami egy letehetetlen könyvvé teszi a Three-Body Problemet. Ezek közül a kedvencem mindenképpen a számítógépes-játék volt, ami szintén a Three-Body Problem nevet viseli. Az egyik legkreatívabb ötlet, amivel eddig sci-fi regényben találkoztam. A játék valahogy egyszerre idézi az RPG-k világát és a Ceasar meg a Pharaoh-stílusú civilizáció építős játékokat, de még ezeknél is klasszabbnak tűnik, főleg a beépített tudományos problémák miatt. Olvasás közben azonnal késztetést érzünk, hogy mi is csatlakozzunk és építsük a Three-Body közösségét. Ezenkívül még számos mókás kikacsintást is kapunk a játékot taglaló részekben. Kedvencem, amikor a Kelet nagy tudósain keresztül bírálja az író a nyugati civilizációt, de bőven kap fricskát a keleti világ is a nyugati történelem prominens személyein keresztül. 

Ahogy az angol fülszöveg ígéri, tényleg elképesztő ötleteket vonultat fel Cixin, azonban számomra egy hibája volt a regénynek, emiatt vontam is le egy csillagot Molyos értékelésemben: már túl hard sci-fi volt az én ízlésemnek. Személyiség kérdése ez, persze, de számomra a részletekbe menő fizikai fejtegetések lassították a történetet, néhol el is vonták a figyelmet a tényleges történésekről. Leginkább az utolsó szakaszban zavart ez, amikor a triszoláriaiak protonos kísérleteiről írt Cixin. Viszont a csillagászattal kapcsolatos dolgokat élveztem, a Kódjátszma filmhez hasonlóan a Three-Body Problem is felkeltette érdeklődésemet a nem-bölcsész tudományok iránt. 

Még sosem olvastam kínai sci-fit, de a jövőben lehet, fogok még. A Three-Body Problem folytatását mindenképpen. De talán nem is számít a nemzetiség, csak az, hogy jó az egész. Szóval, aki szereti a hard sci-fit, az mindenképpen tegyen egy próbát a The Three-Body Problemmel, de a gamereknek is tetszhet a regényben szereplő sajátos számítógépesjáték miatt. De igazából bárki próbálkozhat vele, mert jó, izgalmas olvasmány, kikapcsolódni tökéletes. Az első kötetre 8/10 pontszámot adok, aztán egyszer csak sikerül sort keríteni a folytatásokra is. 

2016. szeptember 18., vasárnap

Love crime

szeptember 18, 2016 0 Comments

2015. november 16-án egy nagy szerelmem távozott a televízió képernyőjéről. Igaz, a Hannibal ezen évada nem volt olyan, mint ahogy vártam (erről később bővebben), de mégis vérzett a szívem, mikor olvastam tavaly a kasza hírét. Bár Bryan Fuller biztosította a fannibálokat, hogy lehetséges a folytatás vagy egy mozifilm lehetősége, de ez nem tudta elfeledtettni velem a veszteséget. Így, jelenleg ez az utolsó alkalom, hogy kifejezzem rajongásomat a Hannibal sorozat iránt. 

Tartalom:
"A második évad megdöbbentő fináléját követően Hannibal pszichiáterével, Bedelia Du Maurierrel Európába szökik az FBI elől. Dr. Lecter étvágya azonban az új körülmények között sem csillapodik. A gourmet pszichopata végül új álnévvel Firenzében telepszik le, és munkát vállal a Palazzo Capponi múzeumnál. Úgy tűnik, Hannibal elégedett új életével, ám mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy Valentin napra üdvözlőkártyát küldjön Will Grahamnek ."

Forrás: Port


Sokat gondolkodtam a 3. évad premierje előtt. Őszintén, el nem tudtam képzelni, miként fogja Fuller folytatni a történetet, hisz gyakorlatilag a 2. évad is tekinthető a sorozat teljes lezárásának. Azonban képes volt olyan irányba terelni a sorozat világát, ami meglepett. Ahogy a fenti tartalom leírásból is kiderül, Hannibal Bedeliával együtt Olaszországba megy. Kettejük párosa kárpótolni látszik Will és Hannibal kettősét (ami természetesen nem tűnik el maradéktalanul ebből az évadból se), roppant érdekes volt figyelni a két szereplő viszonyát, egymástól való függésüket (vagy kihasználását?). Az olasz környezet ehhez pedig tökéletes háttér is volt: olyan kifinomult és művészi helyet kapunk Firenzében, amiben Hannibal, akiről mind elmondható a kifinomultság és a művészetek iránti érzékenység, szószerint lubickolhat, de hozzá hasonlóan a készítők is. Számos nagyon erősen megkomponált (itt tényleg csak ezt a szót érdemes használni) jelenet meséli a történetet vagy csak épp segít elmélyedni egy-egy karakter belső világában. Viszont mindennek van határa. A Vörös sárkány-szálig úgy éreztem, hogy ez az évad kezd elmenni egy öncélú művészfilm irányába, és ez eddig azért nem volt (legalábbis annyira) jellemző  a sorozatra. Az évad elején sok epizód elment ilyen nagyon szépen megalkotott jelenetekkel, amelyek viszont a történethez nem sokat adtak hozzá. Lehet, egy újranézés során másként látnám, de mindig tartom magam hozzá, hogy valamilyen szinten elsőre is kell egy értelmezési réteget átadnia egy műnek. Ebben az évben a Hannibálnál ez néha nem teljesült. 


Az évad másik felével még egy nagy problémám volt. Innentől előfordulhatnak spoilerek, szóval aki még nem nézte meg a sorozat ezen évadát, kicsit szkippeljen itt a szövegből. A premier előtt Fuller több interjújában is ködösen beszélt arról, kik is élték túl Hannibal menekülését. Személy szerint Willt és Jacket tippeltem túlélőnek és ez be is jött. Aztán kezdtek előjönni olyan szereplők (pl. Chilton), akiknél fizikai képtelenség, hogy életben maradhattak a 2. évadban történtek után. Szokták mondani a sorozat kapcsán, hogy semmi sem az, aminek látszik, de a meglepetés kedvéért talán nem kellene áthágni a fizika határait. Másrészt, Fuller hitegetése miatt (hogy csak két karakter élte túl) szintén csalódás ez a sok hihetetlen feltámadás, nekem elég olcsó megoldásnak tűnik mind. Kicsit olyan érzésem volt, mintha azért gyűltek volna össze, hogy most igazi revansot vegyenek az ellenük elkövetettekért. Érdekes volt némely szereplő szövetségét figyelni (pl. Dr. Bloom és Mason), de ennél többet nem nagyon adtak hozzá a sorozathoz. Spoileres rész vége. 


A két fő negatívum mellett kaptunk szerencsére jó dolgokat (pl. Chiyo, Miriam) is, amik szerencsére el tudtak juttatni a 3. évad fénypontjáig, a Vörös sárkány történéseiig (aki nem lenne jártas a Hannibál világában: ez Thomas Harris Hannibál-sorozatának kezdő kötete, amit A bárányok hallgatnak követ). Itt lépett színre egy új nem beszámítható alak, Francis Dolarhyde, a Vörös sárkány, akit Richard Armitage fantasztikus alakításában láthattunk. William Blake azonos című festménye, mint prominens szimbólum végigkíséri a karaktert és a jeleneteit is. Mozdulataiban és puszta jelenlétében érezni, hogy egy hétköznapi emberből miként lesz fenyegető szörnyeteg. Egyik legerőteljesebb jelenet ilyen szempontból, amikor a Sárkány elviszi vak barátnőjét egy tigrishez (megint egy Blake referencia, mellesleg: ebből is látszik, hogy mennyire sokrétegű ez a sorozat). Egyszerre van jelen a gyengédség és a veszedelem, a halálos fenyegetés, mindazon tulajdonságok, melyek Francisben megtalálhatóak. A Hanniballal való kapcsolatba lépés pedig újabb izgalmakat, de leginkább újabb pszichológiai merülésbe invitálja a nézőt, egy korántsem hétköznapi utazásba az emberi lélek sötét mélyébe. Will és Hannibál kapcsolata is újabb fordulatokat hoz, amit a Sárkány felbukkanása csak még zavarosabbá tesz. Mindez végül az évadfináléban teljesedik ki és éri el végső kibontakozásást és nyer új formát.

Habár a Hannibal 3. évada elmaradt az első kettőtől, azért Bryan Fuller meg tudta mutatni, hogy még rengeteg megosztanivalója van, amiről pedig nekünk is sok megbeszélnivalónk lesz. Példa erre ez a bejegyzés is, hisz lassan másfél év távlatából is hosszan tudok írni a sorozatról, és jaj mennyi mindenről nem esett szó! Ezért is sajnálom, hogy egyelőre nem folytatódik a sorozat. Egy igazi kuriózummal lett szegényebb a sorozatjunkie-k világa. Szép lezárást kaptunk, az évad kezdeti nehézségei miatt lesz 8/10 a pontszámom, de magát a sorozatot a szívembe zártam és sosem feledem. 

2016. szeptember 11., vasárnap

Kódjátszma

szeptember 11, 2016 0 Comments

Lassan már másféle, hogy moziban láttam a Kódjátszmát (a moziért utólag köszi Antalnak) és kezdenek már megfakulni az emlékek, de mégis számos gondolat és érzés még él bennem a filmmel kapcsolatban. Ezeket eleveníteném most fel. 

Tartalom:
"A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e."
Forrás: Port


Közel egy időben futott a Kódjátszma és a Stephen Hawkingról szóló film, A mindenség elmélete. A 2015. januári Filmvilágban van is egy fantasztikus cikk a két alkotásról, ajánlom figyelmetekbe! De térjünk vissza kicsit a felszínesebb, amatőrebb szemlélethez, vagyis ehhez a bejegyzéshez. Annak, aki kevésbé ismertes a reál tudományok fejlődésében és nagy történeteiben (azaz olyan, mint én) a történet rengeteg érdekességet és izgalmat rejthet. Azonban így is érezhető, hogy a készítők igyekeztek reflektálni az aktuális trendekre és a nézők feltételezett átlag műveltségére. Ezt a szándékot leginkább a két főszereplőnél, Turingnál és Clarke-nél éreztem. Benedict Cumberbatch által megformált professzoron (mellékes megjegyzés: leginkább miatta vártam a filmet, és nagyon örültem anno az Oscar-jelölésének is) érezni, hogy beleillik a tévében és más filmekben látható tudós figurák közé. Ahogy a Filmvilágos cikk is kiemelni, Cumberbatch játékából visszaköszön Sherlock karaktere, de bizonyos tulajdonságaiban engem kicsit emlékeztet a Big Bang Theory Sheldonjára is. Mindeközben pedig Turing szerethető is marad és képes a mi hősünkké válni. Hogy mi a jutalma? Erősen spoileres, de szintén érdekes színfolt ez a történetben, talán ez adja az igazi drámáját is Turing történetének. 


Turing mellett Clarke karaktere is illeszkedik a mai filmes trendekhez: talpraesett, önmagáért kiállni képes nő, aki intelligenciájával képes megmutatni, hogy bizony ő is ér itt valamit. Tökéletes párja Turing zsenijének, remek összhangot alkotnak - ezt nagyban köszönhetjük a két színésznek is. Emlékszem, mielőtt bármelyikünk is látta volna a filmet, Mira barátnőm aggódott, hogy Keira Knightley miként fog helytállni egy ilyen szerepben (ugye inkább romantikus filmekből ismerhetjük a színésznőt), de megnyugodhattunk, hisz teljesen jól hozta Clarke-t, s Cumberbatch mellett is remekelt. Rengeteg emlékezetes jelenetet köszönhetünk nekik (pl. a felvételi teszt).
Ami a történetet illeti: Ahogy fentebb is írtam, egy laikusnak újszerű élményt adhat, egy eddig tőle távol álló világot fedezhet fel (reál tudományok). Érthetővé, sőt élvezetessé és vonzóvó teszi ezt a környezetet. Igaz, mély matematikai problémákba nem megy bele, se egyéb Turinghoz köthető elméletekbe (pl. mesterséges intelligencia), csak épphogy érintik azokat, de mégis képes felcsigázni a néző kíváncsiságát. De ezek mellett a kódfejtés a fontosabb (természetesen), ami által visznek minket közelebb a tudományhoz és annak széleskörű hasznához. Legjobb módja volt ennek egy pörgős dráma bemutatása. Annyit tudok csak mondani, hogy meg kell nézni és közben érezni az egésznek a hangulatát. Én minden percét élveztem.

Jócskán megfakult emlékeimen keresztül is úgy érzem, hogy a Kódjátszma a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb filmje volt, egy teljesen új világot nyitott meg számomra. Eközben fontos, minket érintő problémákat boncol, miközben minden benne van, ami egy szórakoztató és tartalmas filmhez kell. 10/10 szerintem, teljesen közönségbarát alkotás.

2016. szeptember 8., csütörtök

Boszorkányszerelem

szeptember 08, 2016 0 Comments

Egy újabb könyves rovatot szeretnék elkezdeni az Antiganén, aminek Anti-lista a neve. Ennek az eredete Diához és egy bizonyos pszichológiai estére vezethető vissza. Hogy érthetőbb legyen, beszélnünk kell Arche-ről. Arche-nak és nekem elég vicces történetünk van. Történt, hogy Boró barátnőm nem tudott elmenni egy Gaál Viktor előadásra, így megkért engem, hogy menjek el a nevében: foglalása volt két főre. Egy dolog motivált leginkább: ingyen könyv! Rávettem egy másik barátnőmet, Diát, hogy jöjjön el velem az előadásra, akármilyen is lesz, lényeg, az ingyen könyv. Amíg mentünk a helyszínre, barátnőm rájött, hogy ő már hallott Gaál Viktorról, sőt, egy könyvét anno őrült módjára vadászta mindenhol: ez volt az Arche. És mi volt a könyvvadászatában a poén? Hogy miután Dia elolvasta a könyvet, rögtön elpasszolta, ugyanis nem tetszett neki. Nekem pedig ezért el kellett olvasnom az Arche-t! Így indult a közös Anti-listánk története, ezzel a könyvvel. És milyen vicces, hogy az Arche is pont a nagybetűs Könyvről, az elsőről szól.

Tartalom:
"Mondják, minden könyv egy másik könyvről szól. De hol kezdődött mindez? Sokak szerint létezett egy Őskönyv, egy 'Arche', amely minden tudás forrása volt, s amelyért évezredek óta folyik a harc. Aki megszerezte, istentelen hatalmaknak parancsolhatott, éppen ezért az olvasásától óva intenek a bölcsek. Még a beavatottak is csak félve veszik kézbe, ereje ugyanis könnyedén megháboríthatja az őt forgatók elméjét.
S a Könyv most egy lány birtokában van…"

Forrás: Moly

Fel is keltette az érdeklődésemet a tartalom, reméltem, Dia csak félreismerte a regényt vagy nem a megfelelő időszakban olvasta. Elkezdtem a könyvet, elindult a történet is, és még mindig bizakodó voltam (egy gyerek bűnözőkkel fogllakozó szakember, két érdekes, a társadalom peremén lévő tinédzser, varázslatok stb.), aztán hirtelen elromlott. Jöttek a rosszabbnál rosszabb dolgok. Innentől spoilerek várhatóak! (az áthúzott részek)

Először is. Az Arche két főhőse, Angithia és Kai számomra a legirritálóbb szerelmes pár: a lány egy önző manipulátor, a srác pedig agy nélkül megy utána, még a legnagyobb összeveszésük (amikor a csaj arra kéri a srácot, hogy erőszakolja meg egy varázslathoz, később meg picsog a csaj, hogy ő ezzel mekkora áldozatot hozott a varázslatért… ) után is összeborulnak, és ez be van állítva, mint a nagy örök szerelem… Ilyen a mesében sincs, nemhogy a valóságban! Először is, ilyen után szerintem senki se bocsátana meg a másiknak! De igazából nem szeretnék belemenni, hogy úgy általánosságban egy az ő kapcsolatukhoz hasonló dolog igazából mennyire romboló, meg mennyire idióta volt mindkét fél ebben a történetben… Azt mondom, annak ellenére, hogy nem első sorban a direkt morális értékeket szoktam egy könyvben keresni, nagyon rossz mintát mutat be az író a fiatal párral.


Feljebb nem írtam, de a Prológusban az erotika említésénél már volt egy kis rossz érzésem. Később kiderült, hogy nem ok nélkül. Általában nincs bajom az erotikus jelenetekkel, de az öncélú, már-már hatásvadász -félét viszont utálom. Ez a regény pedig ilyenekkel van tele, de talán ez a legkisebb baj vele. A boszorkány téma végett sokszor nagyon bizarr, és ok nélkül kegyetlen, szadista események is tarkítják a cselekményt. A macska megölésénél és az erőszakolós jelenetnél akadtam ki leginkább, a halálgyalázást meg hagyjuk is inkább. És ezekben a részekben az a legbosszantóbb, hogy  nincs mögöttük cél – legalábbis a szálak egyik főmozgatójától, a lánytól nincs magyarázat. „Mert megtehetem, azért varázsolok.” – mondja, mikor megkérdezik tőle. Komolyan??? Ezért halt meg annyi ember a legbrutálisabb módon? Ezért tette tönkre egy fiú életét, meg persze a sajátját is?

Ha ennyire kiakasztott a könyv engem is, nem csak barátnőmet, akkor mégis mire adtam Molyon 3 csillagot, itt pedig majd 5-6 körüli pontszámot (a poszt végére kitalálom). Habár nem fekszik nekem ez a történet, sokszor idegesített is, mégis találtam benne értékelni valót. Egyik, ami nagyon tetszett, az hogy Gaál Viktor írásán látszik, hogy utánajárt a boszorkányság különböző formáinak, hisz egy viszonylag hihető és működő világot mutatott be az Arche-ban, ami kellően misztikus is tudott maradni. Aztán párszor a könyv el tudott gondolkodtatni társadalmunk legalapvetőbb kérdésein (pl. szabadság és társadalmi szabályok kapcsolata, vallás, saját identitásunk), melyeket valószínűleg átsző a pszichológia tudománya is (legalábbis sok minden visszaköszönt a regényben azok közül, amiket Gaál a bizonyos előadásán elmondott). Végül pedig ez az író jól bánik a szavakkal. Igaz, sok az ismétlés meg a sajtóhiba, de ezektől eltekintve teljesen élvezhetően ír. Az írásában pedig nagyon izgalmas témákkal játszik, mégha a végeredmény eléggé vegyes is lett. Szóval úgy érzem, hogy habár az Arche nem tetszett, attól még fogok próbálkozni más Gaál Viktor könyvvel. Például A tea színével, amit végül kaptam az előadásán az aranyos nénitől, aki ellenőrizte a foglalásokat és osztogatta a könyveket. A pozitív kicsengés miatt pedig végül 6/10 pontot adok, mert kevésbé volt keserves olvasni az Arche-t, mint az Anti-lista következő tagját, a Feljövök érted a város alólt. 

2016. szeptember 7., szerda

Stranger Things

szeptember 07, 2016 0 Comments

Aki régóta működik sorozatjunkie-ként az tudja, hogy nyáron kint nem áll meg az élet: jönnek az újabb és újabb sorozatpremierek. A 2016-os nyári újoncok közé tartozik a a Netflix legújabb sorozata, a  Stranger Things is, ami hihetetlen nagy figyelmet kapott a külföldi médiában. Először egy sorozatos cikk írásánál keltette fel érdeklődésemet a sorozat. A végső motivációt köszönöm Mirának, a plusz inspirációt pedig Cserepesfenyő nevű felhasználónak a snitten. Van egy a sorozathoz kapcsolódó kihívása, nézzetek rá! És most magáról a műről.

Tartalom:
"A nyolcvanas évek természetfeletti filmjei – Steven Spielberg és John Carpenter művei – előtt tiszteleg a Netflix új, Stranger Things című sorozata, amely egy indianai kisvárosban játszódik, ahol egyik napról a másikra eltűnik egy fiatal fiú, és miközben az anyja hajtóvadászatot indít utána, egyre furább és furább dolgokkal szembesül – többek között egy titkos kormánykísérlettel, természetfeletti eseményekkel és egy nagyon-nagyon fura kislánnyal."

Forrás: Snitt


Akik valami újat várnak a Stranger Thingstől, azok teljesen rosszul közelítik meg, ugyanis a sorozat teljesen a nosztalgiára épül. Egy teljesen új történetet mesél el, de teljesen ismerős környezetben. Hogy pontosabbak legyünk, a 80-as évek filmjeinek hangulatát idézi fel (főleg Spielberg műveit), Stephen King legnagyobb klasszikusait és természetesen a 80-as évek hamisítatlan életérzését: utóbbit erősíti például a Dungeons and Dragon szerepjáték vagy a bicikli, amivel mindent el lehet érni. Szóval igen, egy nagyon hangulatos nosztalgiának kell tekinteni a sorozatot. De akkor mégis miért érdemes megnézni? Szerintem akad pár tulajdonsága, ami igenis ad valamit a történet elődeihez, de olyanja is akad, ami a most futó szériák közül is kiemeli.
Egyik az a jól összerakott történet. A 8 epizód alatt három-négy stabil cselekményszál (a gyerekek, a tinédzserek és a felnőttek, meg talán külön vehetjük a laborosokat is) megy párhuzamosan, melyek végig fennt tudják tartani az érdeklődést. A felmerült rejtélyek és problémák előbb-utóbb megoldódnak, a megszokott klísék (pl. van egy a geek gyerekeket terrorizáló páros, douchebag menő tinédzser gyerek) pedig nem hatnak elcsépeltnek, sőt, túl is mutatnak más sorozatoknál. Gondolok például Steve-re, aki nem csak egyszerűen fekete, ahogyan azt a szerepe (ügyeletes bunkó menő srác) sejtetné, hanem egy többféle érzelemre is képes, fejlődőképes karakter. 


És ha már szóba hoztam Steve-t, akkor meg is említeném a másik okot, ami miatt mindenképpen érdemes egy esélyt adni a Stranger Thingsnek. Ha azokra a thrillerekre vagy horrorokra gondolok, amelyeket eddig láttam (bár legyünk őszintén, nem sokat néztem még), azokban vagy magára a megmagyarázhatatlan jelenségre/fenyegetésre vagy csak a főszereplőre fókuszáltak (pl. A 23-as szám). Ezzel szemben a Stranger Things végig az embereket tartja szem előtt. A különös eltűnésnek az egész kisvárosra kiterjedő hatása van, amit a sorozat szépen le is vezet. Természetesen az édesanya, Joyce karakterét érték a legnagyobb lelki megrázkódtatások, hisz ő áll legközelebb ezekhez (Will fia titokzatos körülmények között tűnik el). Ezt a szereplőgárda talán legnagyobb húzóneve, Wionna Ryder hihetően jelenítette meg. Igaz, sokan kifogásolták játékát, túljátszásnak érzik, de szerintem még nem beszélhetünk erről az esetében: a karakternek elveszett a fia, majd kapcsolatba lép egy másik világgal, plusz anxiety problémai is vannak. Ilyen instabil lelki állapotban ki ne válna hisztérikussá, főleg, ha amúgy is hajlamos rá? 
Joyce-n kívül szerencsére a többi szereplő motivációi és érzelmi világa is teljesen átélhető és hitelesen van ábrázolva. Tudunk azonosulni a fiúk elhivatottságával, egymás között felmerülő feszültségeikkel, a különös lány, Eleven (11) viselkedése is teljesen érthetővé válik, főleg tragikus élményeinek fényében, de Nancy és Jonathan tinédzser problémái és szeretteikért érzett aggodalmaik is átélhetőek, nem válnak idegesítővé - ez más sorozatoknál nem feltétlen mondható el (gondolok némely young adultra). Ezek mellett pedig mindegyik figura szimpatikus valamiért. Bővebben nem tudom megmagyarázni, talán azzal, hogy olyan jó volt a casting, hogy a színészeken keresztül azonnal meg tudtam szeretni a szereplőket.

Összességében a Stranger Things egyszerre nosztalgia és újszerű megközelítés. Erősen épít a nagy klasszikus horrorokra és thrillerekre, miközben igazodik a mai nézők ízléséhez és próbál minél hitelesebb képet adni az emberekről egy megmagyarázhatatlan helyzetben. Számomra nem volt rossz dolog ebben a sorozatban, így 10/10. Kíváncsian várom a 2. évadot. 

Follow Us @soratemplates